A május 1. ünneplése valójában nem a szocializmus terméke, azonban ők járatták csúcsra az eseményt. Az eredeti ünnep már 1890 óta szerepelt a nemzetközi munkásmozgalom történetében és az 1890-es chicagói megmozdulás emlékét ünnepelte, amikor az Amerikai Munkásszövetség a nyolcórás munkanap bevezetését követelte, ám a rendőrség erőszakosan feloszlatta a békés munkásfelvonulást és több munkásvezetőt letartóztatott. Ezt a felvonulást ismételte meg minden évben a nemzetközi munkásmozgalom, így május 1. a munkások szolidaritásának napjává vált, és nemzetközi maradt a szocialista idők alatt is.
 

Kép: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

Kép: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

Magyarországon végül olyan kiemelkedő eseménnyé nőtt, hogy május 1-jéről gyárakat is neveztek el, például Magyarország akkori leghíresebb ruhagyárát is.

A késő tavaszi napra az egész ember alkotta táj vörösbe öltözött, a platós kocsik vörös selyem öltözetet kaptak, és fehér betűs éltető szavakat. Május 1. délelőttje a hagyományoknak megfelelően a vonulásról szólt, melynek fontos elemének bizonyult az, hogy a felvonulók személyesen láthatták a párt vagy a saját településük vezetőit, és vonulás közben felintegethettek nekik a tribünre.
 

Kép: Fortepan / Szalay Zoltán
 

Fokozta az élményt, hogy a vonulók kis zászlócskákat kaptak, a gyerekek valódi héliummal töltött lufit, és a kora nyári meleg csak emelte az élményt (1987-ben viszont havas eső hullott alá az égből, így a vékony ünneplős ruhás tanulók inkább csak a fázós órákra emlékeznek). A felvonulás kötelező mivolta vitatott, azt viszont biztosan kimondhatjuk, hogy jobb volt megjelenni rajta.

A felvonulás egyik bája a gyárak által saját terméküket bemutató installáció volt. A gyárak és üzemek maguk által készített óriási méretű önszimbolizáló tárgyakat emeltek magasba, amit a nyakba ültetett gyerekek vidáman figyeltek. A cipőgyárban dolgozók hatalmas, fűzős cipőt toltak végig az utcákon az erre a célra kialakított taligán, a tejgyár zacskós tejet nagyított fel, a cérnagyár pedig hatalmas spulnit emelt a magasba.
 

Kép: Fortepan / Fortepan/Album033

Kép: Fortepan / Simon Tibor

Kép: Fortepan / Szalay Zoltán
 

Mivel az ünnepség leginkább a gyári dolgozók becsületét éltette, főleg olyan városokban tartották a felvonulásokat, ahol nagyobb üzem vagy gyár működött, később viszont már a kisvárosokban is megrendezték a felvonulást: a falvakban inkább a májusfa állítás dívott.
 

Kép: Fortepan / Hlatky Katalin-Főkert
 

Az alkalom gyakori kelléke volt még az üst, amit női kollégák vittek, és a hagyomány szerint a májusfa női párja volt. Az üst hurcolása megtestesítette a zavart a munkásszolidaritás és a május ősi értelmezése tárgyában…

Miért pont virsli és sör?

A délután már a zavartalan mulatságról szól. A munkatársak és a hozzájuk kapcsolódó baráti kör kivonult a kijelölt zöldterületekre. Hogy miért sör és virsli volt a hagyományos ingyen ebéd a május 1-jére felhúzott sátrakban, annak megvolt a maga története.

A majális kifejezetten a dolgozók, a kétkezi, főleg a gyári munkások megbecsüléséről szólt. Magyarország bortermelő vidék, érdekes módon mégsem a bor vált ennek az ünnepnek a reklámitalává. A sör az ipar terméke volt, saját termék, nem a vidéki parasztságé. Ugyanaz volt a helyzet a virslivel: míg a húst akkoriban nem ipari körülmények között állították elő, a virsli viszont kezdettől gyári termék volt. A proletariátus a maga keretei és díszletei körül szándékozott ünnepelni, saját ételeiket illett fogyasztaniuk.

Kép: Fortepan / Dőri András

A gyerekek zászlókért és májusfákért lobbiztak a felnőtteknél

A legnagyobb budapesti helyszín a Városliget és a Hűvösvölgy volt. A színes kavalkád délutánra baráti és munkatársi csoportokra oszlott, akik az otthonról hozott takarókra települtek és csereberélni kezdték az ebédjegyeket. A gyerekek zászlókért és májusfákért lobbiztak a felnőtteknél. A majális zsongása addig tartott, amíg a nap le nem nyugodott.
 

Kép: Fortepan / Fortepan/Album033
 

Kép: Fortepan / A R
 

Ami engem illet, én óbudai vagyok minden porcikámban.

Abban az időben iskolás voltam, kísérleti sporttagozatra jártam. Pártosan éber figyelem kísérte az eredményeinket. Tornaórákon a lányok számára kötelező volt az egyenpiros tornaruha. Május elsején mindig mi voltunk az utolsó, látványos életképben a vörös csillag színe, sőt esetenként a fonákja is…

Az ünnepséget a kerületi TTVE-pályán tartottuk, itt állították fel a tribünt, és mi hetekig készültünk az eseményre. Nem akartunk lebőgni.

A legemlékezetesebb május elsejémen zuhogott az eső, a pálya úszott a sárban. Tanáraink fejében mentális disszonanciát okozott az időjárás és a kötelességük összeütközése, de nem tágítottak a csillag megformálásának ideájától, így leparancsoltak minket a sáros gyepre. Mi lettünk a következő korszak előhírnökei. A vörös csillag aznap elszürkült…

Hazafelé még zsongott fülemben az amuri partizánok dala, főleg az utolsó sora: „A Csendes Óceánnál véget értek a csaták”. Néha még mindig felbukkan a fejemben a dallam.
 

Kép: Fortepan / Szalay Zoltán

Indexkép: Fortepan / Déri György, képek: Fortepan